I. Rész - Soha vissza nem jövök már.

~Leila Morgen szemszöge~

"Élt egyszer egy lány, hófehérben járt. Ő a legszebb messze földön. Így szól egy nap, az öreg király. Fiának feleségül, megkívánja." - Na igen, valóban ilyen az életem. Mi vagyunk a Morgen királyság. A Cosmo királyság hercege meg akar magának kaparintani engem. De, azt senki nem kérdezi hogy én mit akarok. Egyszer szeretném ha megkérdeznék mi a véleményem.

- Kislányom, itt van David herceg. - nyitott be apa.
- Megyek. - ültem fel, és kisétáltam. Ő csak csábosan vigyorgott rám, amit sajnos viszonoznom kellett.
- Leila, ma is elképesztő gyönyörű vagy. - szólalt meg David herceg. Persze, semmi különleges nem volt rajtam, csak egy kék egybe ruha.
- Köszönöm felség. - hajoltam meg. Nagyon nincs kedvem vele beszélgetni, úgy kell neki megköszönni bármit is hogy meghajolunk. Mintha a nagy úrral beszélgetnénk.
- Mondtam már Leila hogy tegezd a leendő férjed. - szólt rám apukám.Mire odamentem és belesúgtam énekelve a fülébe:
- A királyé nem leszek, nem leszek. Akkor inkább elmegyek, elmegyek. Soha vissza nem jövök már. - suttogtam.
- De igen is az övé leszel lányom, nem veszed észre hogy jót akarok neked?! - kiabált le apu.
- Kivéve ha azzal hozol össze akit nem is szeretek. Mint ahogy mondtam. Soha vissza nem jövök már. - mondtam és távoztam. Gőzöm sem volt hogy hova megyek. De elmegyek. Valahova biztos. Mivel a ruhám zsebét mindig telerakták anyuék milliókkal, ezért nem félek hogy mi lesz az anyagi helyzetemmel. Szerintem egy milliókat érő hotelben fogok leszállni. Csak nyugodtan, Leila. Nem lesz semmi baj.
- Hey. -szólt utánam egy nagyon ismerős hang. - Te nem Leila hercegnő vagy? - kérdezte és ekkor egyből felismertem. Apám ellenségének a fia. Daniel Combo. A Combo királyság.
- Hey. - szóltam neki. - Nem te vagy Daniel herceg? - kérdeztem, mire ő furcsállva nézett rám.
- Hogy találtad ki, ha apád és az én apám ősellenségek? - fordult vissza.
- Úgy, hogy amíg nem voltak rosszban, addig mi mindig beszélgettünk. - regéltem.
- Óhh, tényleg. Majdnem el is felejtettem? De te mi járatban erre? - kérdezte.
- Elegem van David hercegből. Feleségének akar tudni engem, megmondtam apának hogy nem leszek az övé, elkezdett velem kiabálni és eljöttem. Te? - néztem rá. Láttam ő se önszántából jött ide.
- Pont ugyanaz csak ezzel ellentétben, Mariposa hercegnővel akartak engem összehozni. - nevetett, és közelebb lépett. - Nem tudod mennyit változtál 5 év alatt Leila.
- Te is Daniel. Nem tudod, mennyit változott a személyiséged. Régen félénkebb voltál. - léptem hátrébb, ő előrébb.
- Leila, válaszolj. Félsz tőlem? - kérdezte ridegen. Mit mondjak? Hazudjak és mondjam azt hogy nem?
- Igen. - válaszoltam, mire ő felnevetett. - Most mi van?
- Leila, régen is féltél tőlem. Na de, sose tudtam..Miért félsz? Bármit is tettem amitől félned kéne tőlem? - kérdezte.
- Régen barátok voltunk Daniel. Apád miatt félek tőled. Hogy beetet téged mindennel hogy én milyen vagyok.  Ha ismerne tudná, hogy én nem vagyok az a nő, akit egy mosollyal le lehet venni a lábáról. Értem küzdeni kell.
- Amióta ismerlek Leila küzdök érted. Küzdök hogy több legyen köztünk mint barátság. De tudom hogy hónapok, talán évek kérdése hogy sikerüljön. - mondta. Én nem tudom mit mondjak. Szóval, összefoglalva...A régi legjobb barátom bevallja hogy már 5 éve szerelmes belém, és küzd értem? Ilyet se hallani mindennap. - Ne félj tőlem.
- Tudod, egyedül az a bajom, ha odaadom magam neked. Csak kihasználnál. Ismerlek Daniel. Mindenkivel ezt csináltad. 20 éves vagyok az isten szerelmére! Csak nem veszem be! - nevettem gúnyosan.
- Ha nem hiszed el megértem. Én se hinném el magamnak. - mondta és bement a szállodába.  Én csak követtem.
- Te is idejössz? - kérdeztem.
- Persze, ez a város legszebb szállodája. - válaszolt és kifizette.
- Maga kisasszony? Külön szobát kér? - kérdezte a pultos.
- Igen. - bólintottam.
- Elnézést, de a fiatalember úgy kérte hogy magának is. - emelte fel a szemüvegét a pultos.
- Daniel. - morogtam, és ránéztem. Tudja hogy futnia kell. Fel is futott a szobánkba. Én meg utána.
- Te komolyan egy szobát vettél ki magunknak? - akadtam ki. De persze, a szobába beletartozik (szerencsére) két szoba, egy konyha, két fürdőszoba, és egy étkező.
- jó, jó nyugi. Örülj hogy kifizettem. Csak ne ölj meg. - nevetett.
- Örülsz most ugye? - huppantam le az ágyra.
- Ha tudnád mennyire. - ült mellém.
- Dani. - szóltam neki.
- Igen? - kérdezte.
- Ugye tudod hogy utállak? - néztem rá.
- Ugye tudod hogy nem érdekel? - puszilta meg a homlokom.
- Teljesen.  Te tudsz főzni? - tartottam fel az ujjam.
- Nem. - válaszolta.
- Azt tökéletes, mert én sem. - nevettem.
- Akkor mi lesz? - kérdezte.
- Kifizetem én a pincért. - álltam fel.
- Nem. - húzott vissza. - Majd én, hisz én vagyok a férfi.
- Dani.. - szólaltam meg unottan.
- Igen?
- Adjak rá pénzt? - kérdeztem.
- Mondom hogy nem kell. - csapott az asztalra nevetve.
- De én akarok. - csaptam az asztalra én is.
- Nagyon makacs vagy ugye tudod? - kérdezte.
- Én?? Ááá.. nem. - nevettem.
- És még szerény is...- mondta.
- Azt teljesen tudom. - nevettem.
- Várj.. - mondta. - És ha sütnénk pizzát? - kérdezte.
- Az tökéletes, még én is tudok. - nevettem, és neki álltunk sütni.
- Ezt nem így kell. - szólt rám Dani.
- De én ezt így tanultam. - kentem össze a haját liszttel.
- Ezt még visszakapod. Ajánlom, fuss. - figyelmeztetett, mire elkezdtem futni 20 évesen elkezdtünk fogócskázni, milyen érettek vagyunk nem igaz? Olyan 2 perc után el is kapott. A hajam teljesen lisztes volt, ahogy az övé is.
- Hagyjad, megsütöm egyedül. - tolt el onnan Dani.
- Hé, én voltam itt előbb! - löktem el.
- De én vagyok az idősebb!! - mondott egy "nyomós" érvet Dani.
- Dani..Csak 2 nappal! - nevettem.
- A 2 nap az 48 óra ugye tudod? - emelte fel a szemöldökét. Ezért belenyúltam a lisztes zacskóba, és belefújtam a lisztet az arcába.
- Ez kedves. De majd holnap visszakapod most menny aludni. - puszilta meg az arcom.
- 20 éves vagyok Dani. - szóltam rá.
- Az lehet de én vagyok a bébiszitter szóval nyomás. - átkarolta a vállam és elvezetett, először a fürdőszobához, miután végeztem, megmutatta a szobámat. És lefeküdtem aludni.
Ki tudja nem is olyan rossz ez a Daniel. És ahogy apámnak mondtam soha vissza nem jövök már.